Hat gyerekével közös ünnepi felvételt osztott meg Madonna - ifaktor

November negyedik csütörtöke a hálaadás ünnepe Amerikában, amelynek a popdíva is megadta a módját: sikerült összecsődítenie az egész családját, így 26 éves pasijával és hat gyermekével együtt ünnepelhetett.


A hálaadás hagyománya 1621-ben született, miután az európai vallásüldözések elől Amerikába menekülő angol telepesek első csoportjának mintegy fele a hideg, az éhezés és az idegen, mostoha környezet áldozata lett az első télen. A telepeseket a wampanoag indián törzs segítette, megtanítva nekik a helyi halászatot és vadászatot, a kukoricatermesztést, valamint a juharszirup kinyerésének titkát. A történet szerint az őszi bőséges termés után az életben maradt 51 telepes vezetője, William Bradford nagy ünnepséget rendezett a puritánokat az Újvilágba szállító Mayflower nevű hajó fedélzetén.

Ezt követően a hagyományok szerint az őszi betakarítások után minden évben hálát adtak a termésért Istennek. Ez a tradíció maradt fenn a mai napig, persze kisebb-nagyobb változásokkal. Ma már nem csak az asztalra kerülő ételért mond köszönetet Észak-Amerika népe, hanem minden olyan cselekedetért, érzésért, kedves szóért, anyagi és szellemi vagyonért, amely úgy érzik, tesi-lelki erőt és támaszt nyújt számukra. Ezen felül a múlt történéseiről is megemlékeznek, a hagyományőrzésnek pedig bőségesen megadják a módját.

A legtöbb amerikai általában négynapos hétvégét tart a karácsonyi szezon kezdetét is jelentő nemzeti ünnepkor, hogy összegyűlhessen a család a hálaadási vacsorára, amelynek a legfontosabb eleme a hálaadási pulyka.

Nem volt ez másképp a popzene koronázatlan királynőjével sem, aki az egész családot összecsődítette november 26-án, hat gyermekével és Ahlamalik William 26 éves táncos párjával pedig vicces videókat is készített. Ezek közül egyet rajongóival is megosztott Madonna az Instagram-oldalán.

A felvételen jól látszik, mennyit nőttek az énekesnő gyermekei: legidősebb lánya, Lourdes Leon mindössze csak két évvel fiatalabb Madonna párjánál, idősebbik fia, Rocco Ritchie 20 éves, David Banda 15, Mercy James 14, az ikrek, Stelle és Estere Ciccone pedig 8 évesek.

Friss

Gyuricza Dóri mindenkinek olyan barátokat szán, mint Schoberték

Dóri Instagram-oldalán követőinek Schobert Norbiékhoz hasonló barátokat kívánt.
ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!