Hivatalos fizetőeszközzé vált a Bitcoin El Salvadorban - ifaktor

Történelmi pillanat ez a közép-amerikai ország számára.

El Salvador az első, akik hivatalosan is elfogadták a Bitcoin-t, mint fizetőeszköz. Ezt az ország 39 éves miniszterelnöke, Nayib Bukele jelentette be Twitterén, miután kedd este a Salvador-i kongresszusban, 84-ből 62-en igennel szavaztak a Bitcoin bevezetésére, mint hivatalos fizetőeszköz.

„Történelem!"

írta Bukele a Twitter-posztban.

A kongresszuson többen állva tapsoltak és ujjongtak, amikor a miniszterelnök aláírta a törvénymódosítást, a 73% százalékos támogatottság gyűrűjében.

A kriptovalutával, körülbelül 90 nap múlva lehet érvényesen fizetni majd.

Az elnöki iroda egy sajtóközleményben azt nyilatkozta, hogy a Bitcoin bevezetésével óriási fejlődésnek indulhat az ország, rengeteg új beruházás és technológiai fejlesztés kerül megvalósításra. Ezen együtthatók összessége pedig vonzani fogja az embereket is, így a lakosság száma is növekedésnek indulhat.

Az elnök befektetési és kereskedelmi titkára, Miguel Kattán úgy nyilatkozott, hogy a Bitcoin szabadon felhasználható lesz, így az emberek eldönthetik, hogy a Blockchain technológián keresztül fizetnék a mindennapi megélhetéshez szükséges dolgaikat, avagy sem.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Related Articles From Your Site

Friss

Nekiestek a kommentelők Horváth Évának

Az egyik friss fotóján Horváth Évának jó néhány kommentelő nekiesett, főleg a fotóst és a retusőrt hibáztatják az előnytelen képért.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!