Horváth Gréta elkészült a „kiskékházzal” - ifaktor

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a népszerű influenszer, Horváth Gréta már egy jó ideje kemény projektbe kezdett, ami egy nyaralóház felújítása.


Most azonban lezárult a projekt és elkészült a mestermű. A nyaraló a "kiskékház" elnevezést kapta Grétától és pont olyan varázslatos lett, mint amilyen a neve is.

„Végeztünk! Köszönöm szépen Nektek, hogy ezt az egy hetet is nyomon követtétek! Szeretném külön őszintén megköszönni a sok kedves szót, a bíztatást és a sok szeretetet amit kaptam Tőletek ebben az időszakban is. Jelentem a FELÚJÍTÁS ezennel LEZÁRULT! KÉSZ!!! 💙 Majd lesz aki a kútban lévő csövet megigazítja még, addig marad a csapból hordás, de ezzel sincs probléma. Egy hét után sem készültem ki tőle, SŐT, baromira élveztük. Sokan kérdeztétek, hogy a házban van e víz és fürdőszoba. Van igen, mind a kettő, wc, zuhanyzó, kézmosó is. A házat a kútról bevezetett víz látja el, illetve egy hidrofor. Minden új, de nem kapja fel a vizet, szerintem a cső a kútban nincs jól meghúzva de nem piszkálom, majd aki csinálta ránéz. A kert teljesen rendben van, pár perce tettük fel a 2. konténerre az utolsó talicskás kört. Mondanám, hogy nem vagyok hulla fáradt de akkor hazudnék. Minden perce megérte"

- számolt be követőinek Gréta a felújítás utolsó napjairól.

A ház pedig valóban varázslatos lett, amiről rengeteg képet osztott meg az influenszer, sőt, egy saját Instagram-oldalt is készített neki, ahol rajongói nyomon tudták követni a teljes átalakulását.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

ByeAlex nem tudott aludni, a kommentelők szerint naplopó

ByeAlex ezúttal semmi provokálót nem tett, mégis nekiesett néhány „klaviatúrahuszár".
ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!