Így jótékonykodnak a Berkiék - ifaktor

Akik régóta követik a népszerű Berki Mazsit, már láthatták Instagram-oldalán, hogy jótékonykodásba kezdett több mint két hete. Ezt azóta sem hagyta abba és elmesélte követőinek, hogy hogyan folytatódott az adakozásuk.


Mazsi közösségi oldalán több fotót is megosztott legújabb adományozásukról, amihez el is mesélte, hogy egy Gyöngyösoroszi családnak sikerült segíteniük rengeteg gyerek ruhával, játékokkal és a már nem használt bútoraikkal.

A posztból még azt is megtudhattuk, hogy bár Mazsi férje, Krisztián már többször, nyilvánosan is kijelentette, hogy állatokon segít szívesebben, most mégis végig kísérte feleségét és együtt adtak a rászorulóknak.

„Kicsivel több, mint 2 hete vittük el egy rászoruló családhoz Krisztián első kis lakásából a bútorokat. A YouTube csatornánkon megtaláljátok az erről a napról készült videónkat. Ezt a napot megelőző hétvégét azzal töltöttem, hogy kerestem a ,,legmegfelelőbb" családokat, akiknek valóban szükségük van ezekre a bútorokra és hasznát tudják venni. Reggeltől estig a telefonom bújtam és szerveztem le ezt a napot… nem is gondoltam, hogy ez ennyi idővel és ennyi feladattal jár.
Kedd reggel izgatottan ébredtem fel és az első utam egy olyan családhoz, Zoé-ékhoz vezetett, akik felajánlottak nagyon sok gyerekruhát és játékot, melyekből szintén tudtunk adni a rászoruló családoknak. Szeretném itt is mégegyszer megköszönni a felajánlást! Ezt követően a lakásba siettem, ahol találkoztam a @hangyakoltoztetes -sel, akik felajánlották segítségüket a saját költségükre,hisz jótékony célról volt szó. Szétszerelték a bútorokat, amelyek még a lakásban maradtak és az egyik feléért Anették jöttek, a másik felét pedig elszállítottuk délután Gyöngyösorosziba Hajniéknak. Hálás vagyok a Férjemnek, hogy elkísért engem, hisz nagyon szeretik a gyerek, amit a videón is láthattok. Többször is olvashattátok már róla, hogy kijelentette, ő nem segít az embereken, ő az állatoknak segít, hisz ők soha nem szúrnak hátba…. Ennek ellenére eljött Velem és az egész napból kivette a részét. Gyomorideg, boldogság, aggódás, döbbenet és még rengeteg érzelem járt engem át aznap…"

– írta közösségi oldalán Mazsi.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd az Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

Elképesztően fest Selena Gomez a Vouge címlapján

A 28 éves énekesnőről lélegzetelállító képeket készített a neves Vouge magazin.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!