Istenes Bence: „Most vagyunk a legtávolabb egymástól” - ifaktor

Istenes és Csobot Adél immár összesen nagyjából nyolc éve vannak együtt (azért nagyjából, mivel a páros többször is szakított hosszabb, rövidebb időkre – a szerk.). A házasokról már megtudhattunk egyet, s mást a Nyerő Páros című műsorban. Most egy újabb RTL-es szériában az Életünk történetében fognak szerepelni.



A Friderikusz Sándor által vezetett műsor előzetesében a következők hangzottak el Istenes szájából:

„Most azt érzem a kapcsolatunkon, hogy talán most vagyunk a legtávolabb egymástól. Olyan egy kicsit, mintha nagyon máshol lennénk"

– mondta Istenes a műsorban.

Istenes Bence és Csobot Adél 2012-ben ismerkedtek meg, amikor az énekesnő elnyerte a bronzérmet az X-Faktor című tehetségkutató harmadik szériájában. 2013 őszén szakítottak, de csak egy évig bírták külön, ugyanis egy évvel később újra összejöttek. 2016-ban született meg első gyermekük, aki a Nátán nevet kapta, míg 2018-ban a világra jött másik kisfiuk, Ádin.

Az Életünk története március 1-től látható a képernyőn.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd az Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Friss

Érdekel milyen trendek mennek mostanság TikTokon?

Kíváncsi vagy rá, hogy mik a legmenőbb trendek TikTokon? Cikkünkből most megtudhatod.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!