Istenes László a műsorvezetésen kívül a szobafestéshez is nagyon ért - ifaktor
A Mokka műsorvezetője az Instagram-oldalán tett közzé egy képet, melyen épp szobafestőként jeleskedik.

Istenes Laci posztjából kiderül, hogy ezt a falat már egy hónappal ezelőtt is letapétázta, csak a feleségének végül nem tetszett a végeredmény, és a tegnapi napon azzal keltették a jól megérdemelt délutáni alvásából, hogy itt az ideje átfestenie.

A műsorvezető persze jó férjhez illően, egyből nekilátott a munkálatoknak, abban viszont reménykedik, hogy mostmár sikerül majd olyan tapétát kiválasztaniuk, ami hosszabb időre megoldja a család problémáit, és Lacinak nem kell egy hónap múlva ismét festős fotót posztolni közösségi oldalán.

„Ezt a falat nagyjából egy hónapja tapétáztam le a feleségem által választott tapétával. Tetszett, szerettem. Ő viszont már másnaptól elkezdte kritizálni: "nem igazán olyan, mint amilyennek gondoltam". 🙉
Egy nappal később, már arról beszélt, hogy "legfeljebb, majd átfestjük". (A többes szám az ilyen esetekben mindig csak engem jelez.)
A ma délutáni szuszókálásomból már azzal keltegetett, hogy "van egy nagyon jó hírem... kikevertem a festéket".
🙏
Szóval szieszta helyett átkentem a vadonat új dizájn tapétánkat.
🤔
Na.. most ennek a festésne
k adok egy pár napot, aztán nézünk rá valami normális tapétát... gondolom... vagy átfestjük 🤣🤘🤣"

– írta Instagram-bejegyzésében a TV2 sztárja.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd az Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

Íme az iFaktor tehetségkutató második fordulója! Szavazz, hogy ki jusson tovább!

Hivatalosan is megkezdődött az iFaktor tehetségkutató második fordulója, melyben 32 versenyző fog párbajozni egymással. Lássuk, hogy ki a következő két párbajozó! Szavazz a lap alján, a számodra legszimpatikusabb versenyzőre és juttasd tovább!

A szavazók között pedig kisorsolásra kerül egy:

  • Xiaomi Mi Smart Band 5 aktivitásmérő
ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!