Istenes László korábban oltásellenes volt - ifaktor
Istenes László a közösségi oldalán vallotta be, hogy korábban a kötelező oltásokon kívül semmilyen vakcinával nem hagyta magát kezeltetni, hiszen ezek nélkül is teljesen jól boldogult a szervezete.


„Alapvetően gyógyszerellenes vagyok, amitől csak lehet távoltartottam magam, kivéve persze a kötelező oltásokat, amikről az égvilágon semmit nem tudtunk, nem kérdeztünk, csak kaptuk"

– írta a TV2 Mokka műsorvezetője, aki alapvetően nemcsak az oltásokkal, hanem bárminemű gyógyszerrel szemben is szkeptikus.

Éppen emiatt gondolhatja, hogy az ő pálfordulásának példáján keresztül talán mások is megértik, miért is olyan fontos a mostani Covid-19 elleni vakcinára való regisztráció az emberektől.

„Aztán jött ez a rohadék mocsok vírus, ami térdre kényszerítette a világot és rengeteg ember szemléletén, világlátásán változtatott az elmúlt egy évben. Az enyémen is. Megváltoztatta például a vakcinához való viszonyomat. Eljött az a pont, amikor be kellett látnom, hogy nincs más megoldás csak az oltás, mert ez most valami nagyon más. Ez valami olyan, amilyennel az emberiség nem sokszor találkozott. Felismertem, elfogadtam, regisztráltam és már túl is vagyok elsőn"

– vallotta be pálfordulását a Puskás Akadémia új kommunikációs igazgatója.

Istenes László elárulta, hogy a közelmúltban barátai, ismerősei estek ágynak a koronavírusnak hála, sőt haláleset is történt az ismerősi körében. Könnyen lehet, hogy – többek között – ez is szerepet játszott abban, hogy most az Instagram-oldalán osztotta meg ezt az oltásra bátorító írását a Mokka házigazdája.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd az Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Friss

Íme az iFaktor tehetségkutató második fordulója! Szavazz, hogy ki jusson tovább!

Hivatalosan is megkezdődött az iFaktor tehetségkutató második fordulója, melyben 32 versenyző fog párbajozni egymással. Lássuk, hogy ki a következő két párbajozó! Szavazz a lap alján, a számodra legszimpatikusabb versenyzőre és juttasd tovább!

A szavazók között pedig kisorsolásra kerül egy:

  • Xiaomi Mi Smart Band 5 aktivitásmérő
ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!