Justin Timberlake és fia Disneyland-ben jártak - ifaktor

Soha nem késő felfedezni a benned rejlő erőt. Így gondolta Justin és Silas Timberlake, akik egyből lézerkardot ragadtak.


Egy apa-fia kapcsolat nagyon erős lehet, ha jól van felépítve. Ezt bizonyítja az is, hogy Justin Timberlake elképesztő módon szereti a fiát, így kihívta egy lézerkard párbajra.

Justin az Instagramján osztott meg egy videót, amin egy ökölpacsi keretein belül lézerkardot ragadtak fiával.

„Nem tudom ki volt jobban bezsongva, én vagy a 6 éves fiam. Ez volt az egyik legkirályabb, köszi Disneyland a csodás élményért."

Instagram / @justintimberlake

„Amikor a 6 éves kisfiad kétszer olyan gyorsan szereli össze a lézerkardját, mint te"

Ez a felirat volt az egyik kulisszák mögötti Instagram-sztorihoz írva. Justin szemmel láthatólag 40 évesként is imádta minden percét Disneyland-nek.

Justin kisfiának Silasnak, mostantól nagy testvéri feladatait is el kell lássa, hiszen a pár életet adott második gyermeküknek is 2021 nyarán. Justin Ellen vendége volt, ahol elmondta:

„Imádni való, gyönyörű…és senki sem alszik"

Ugyanakkor hozzátette a Grammy díjas énekes, hogy elképzelhetetlenül boldogok és nagyon jól érzik magukat.

Justin és Biel nem csapnak túl nagy felhajtást a szerelmi –és családi életük körül, de mióta Silas megérkezett, többször is hangot adtak annak, hogy mennyire imádják ezt az egészet, bár Justin, mikor édesapa lett egy kibeszélő show-ban úgy nyilatkozott Willie Geist-nek, hogy:

„Ez teljesen megváltoztat mindent."

mondta Justin, majd hozzátette:

„Felkelsz reggel, belenézel a tükörbe és azt mondod magadnak, 'fogalmam sincs mit csinálok..'"


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

Új fejezet kezdődik Ariana Grande életében

A szexi énekesnő szíve elkelt – májusban bekötötték a fejét férfi rajongói hatalmas bánatára. Ariana Grande és Dalton Gomez boldogan tengetik a friss házasok izgalmas mindennapjait.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!