Kevin Hart őszintén beszélt felesége megcsalásáról - ifaktor
Will Smith vendége volt a színész, egy speciális, apák napja beszélgetős műsorban.


Kevin Hart a „Red Table Talk"-ban elmondta, hogy borzasztóan boldog apaként és imádja is az apaságot, azonban van néhány dolog, amire ő sem túl büszke

A műsor különleges apák napi kiadásában, Will Smith meginvitálta jóbarátját, hogy egy bizalmas beszélgetés keretein belül témázzanak, mind a fekete apukák „sorsáról", mind a gyereknevelési nehézségekről.

Hart őszintén beszélt arról a pillanatról, amikor szemtől szemben kellett beszámolnia a lányának arról, hogy mit tett, miközben felesége várandós volt a következő gyermekükkel. Hartnak 4 gyereke van, Heaven 16, Hendrix 13, Kenzo 3 és Kaori, aki most 8 hónapos.

„Az érem ezen oldalát addig nem ismered meg, amíg el nem jön."

mondta Hart, amikor beszámolt arról, mit tett.

„Egy kislány az életemben, kemény. Nem igazán ismered fel a következményeket, amik a tetteiddel járnak. Amikor a gyerekek is téma tárgya lesznek, az egy teljesen más érzés."

Amikor pedig arról beszélt a színész-humorista, hogy a legidősebb lányuknak, hogyan mondta el, mit tett, szinte könnybe lábadt a szeme.

„A lányom nagyon ki volt rám. A mai napig igazából ki van rám."
„Megértetni a lányommal, hogy hibáztam és hogy sajnálom, az kemény volt. Az ismertségből adódóan, egy páncél vesz körül, így rám, rendkívül nehéz érzelmileg hatni. Viszont amikor a gyerekeden csalódottságot vagy érzelmeket látsz…Nem értem miért, kell, hogy legyenek olyan beszélgetések, ahol neked kell először fejet hajtanod. Ráébredsz, hogy ez egy olyan érzelmi huzal, amit soha senki nem érinthet meg."

Hart felidézett egy beszélgetést, ami a volt feleségével, Sheree Zampinoval zajlott le, akitől 1995-ben elvált.

„Mindig azt mondta, hogy óvatosan kell beszéljek a házasságunkról és a válásunkról és én ezt nem tartottam. Évekbe tellett megértenem. Ő pedig azt mondta, hogy akármit mondasz, a világ engem fog mindenért büntetni, ami azt jelenti, hogy engedélyt adsz az embereknek, hogy akármit csináljanak velem az utcán."

Hart a volt barátnőjéről is beszélt Torrei Hartról, aki Heaven és Hendrix édesanyja.

„Nagyon szerencsés vagyok, hogy két ilyen nagyszerű édesanyja van a gyermekeimnek."
„Az első feleségemmel voltak hullámvölgyeink, de hála istennek, remekül együtt tudunk működni azóta is."

Hart interjúja rendkívül érzelmesre és őszintére sikerült. Angolul tudók előnyben, érdemes megnézni a videót!

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Friss

Alekosz Hosszú Katinkának: „Szülni is kéne már”

Alekosz szokott merész kijelentéseket tenni, de ezúttal tényleg sok határt átlépett. Kucsera Gábor mellett, Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszónőt (akit egyébként jogos kritika is érthetne – a szerk.) abszolút megalapozatlan vádakkal illette a celeb.
ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!