Kiakadt a kommenteken Fenyvesi Zoltán - ifaktor

A mozgássérült influenszer egy korábbi Instagram-sztoriban megosztott egy cikket, amelyben a mozgássérültek ismerkedési nehézségeiről írtak – úgy tűnik a kommentelők nagy része nem vette az üzenetet, inkább csak kötekedett.



„Pár napja megosztottam storyban egy cikket ahol többek között arról volt szó, hogy milyen mozgássérültként ismerkedni. Majdnem 100-an kattintottatok a linkre így aztán megnéztem a cikk alatt a kommenteket is, mert kiváncsi voltam a reakciókra. A nagy többség azonban a kifejezéseken akadt meg. Volt akinek a fogyatékos szó volt a baja, de másnak meg pont a fogyatékossággal élő, aztán előjött a rokkant meg a béna szó is. Én meg teljesen ledöbbentem, hogy itt egy remek cikk amiben többen is megszólalunk és nyíltan beszélünk arról milyen mozgássérültként ismerkedni, hogy mennyi hátrányosság van mentálisan és fizikálisan és az emberek nagy többsége a szavak használatán akad fenn amikor ennél van nagyobb baj is jelenleg"

– írta csalódottan a mozgássérült influenszer.

A korábban a Tiszta szívvel című filmben – amelyet Till Attila rendezett – főszereplőként részt vevő színész véleményünk szerint teljesen jogosan akadt ki, hiszen egy ilyen posztnál ehhez hasonló kifejezésekbe belekötni egyszerűen etikátlan és felesleges.

Ezzel természetesen sok kommentelő egyetértett, de sajnos az interneten sokszor a hangos kisebbség uralkodik...

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd az Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Friss

Bochkor Gábor teljesen kiakadt! Most megtudhatjuk miért nincs fenn egyetlen közösségi oldalon sem

Bochkor Gábor rádióműsorában egy betelefonáló éppen Sári Évit támadta és a műsorvezető keményen fejezte ki nem tetszését, valamint elmondta miért nem kedveli a közösségi hálókat.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!