Komoly betegséggel küzd Iszak Eszti - ifaktor

A népszerű modell, Iszak Eszti a napokban számolt be követőinek Instagram-oldalán egy őt is és még hazánkban rengeteg nőt érintő egészségügyi problémáról. Posztjában részletesen elárulta, hogy milyen betegséggel és hogyan küzdött meg.


Egyre több hírességtől és influenszertől hallunk mostanában egy veszélyes, nőket érintő betegségről: az endometriózisról. Legutóbb Hey Julie számolt be küzdelmeiről, most pedig Iszak Eszti is elárulta, őt is érinti ez a betegség.

Posztjában megosztott velünk egy képet is, melyen a műtét utáni állapotát láthatjuk. Eszti elárulta Insta-oldalán, hogy már tavaly február óta küzd a betegséggel, csak sokáig nem tudta, hogy mi is ez. Eszti rengeteg követőjének adott bejegyzésével hatalmas erőt, hiszen nem ő az egyetlen, aki endometriózisban szenved.

„Iszak Eszti vagyok egy sebezhetetlen terminátor, aki soha nem beteg és mindent kibír! Gondoltam ezt magamról egészen tavaly februárig, amikor is először rosszul lettem. Az elején persze szokásomhoz híven nem foglalkoztam a dologgal, úgy voltam vele, hogy majd a szervezetem megoldja, hiszen "Nekem soha sincs semmi bajom"; régen is gond nélkül dolgoztam napokon át 39 fokoz lázzal és a többi... de a fájdalom és a problémák csak gyűltek napról-napra, egészen addig, amíg a karantén közepén kórházban nem találtam magam, ahova a szerelmem vitt be gyakorlatilag a karjaiban és ahonnan már nem engedtek haza összepakolni sem.
Ezután jött pár hónap gyógyszerezés, amikor annyi tablettát vettem be nap, mint nap, amennyit a 3 évtizedem alatt összesen nem. Az állapotom viszont nem javult. Nyárra eljutottunk oda, hogy egy pénteki napon egy vizsgálat után ki is írták a keddi műtétem, ami utólag nagyon szerencsésnek bizonyult mert bár az ultrahangon nem látszott, operáció közben kiderült, hogy a bal petefészkemben lévő ciszta 12 centis, ami az én testalkatomhoz mérve óriási.
Ennél részletesebben nem szeretném leírni, hogy miken mentem keresztül és milyen egyéb tüneteim voltak, remélem megértitek... de a lényeg, hogy a több hónapnyi vizsgálat során kiderült, hogy a cisztán kívül endometriózisom és hashimoto-betegségem is van, a pajzsmirigyemet pedig gyakorlatilag elkezdte lebontani a szervezetem.
De hogy miért is írom most ezt le nektek?
Tudjátok, hogy nagyon ritkán és nehezen beszélek a magánéletemről és a személyes jellegű dolgaimról nyilvánosan de egyrészt szerettem volna, ha tudjátok ti is, hogy a szervezetetek nem zsákmányolható ki a végsőkig. Nem normális, ha 39 fokos lázzal, heti 6-7 napot talpon vagytok, normális étkezések és alvás/pihenés nélkül. Hiába a kedvenc mondásotok, hogy "Majd pihenek a sírban", a testetek egy adott ponton kényszerpihenőt fog beiktatni!
A stresszel hasonló a helyzet. Legyen szó egy emberről a környezetedben, a munkahelyedről vagy bármiről, ha az napi szinten gyomorgörcsöt okoz, el kell engedned, mielőtt a szervezeted elkezd önmaga ellen fordulni.
Másrészt rengetegen kérdeztétek tavaly, hogy miért 'tűntem el' miért vagyok ilyen inaktív a közösségi oldalaimon. Ez a betegségnek volt köszönhető, csak amíg a sötétben tapogatóztunk és nem tudtuk mi a bajom, képtelen voltam beszélni róla.
Harmadrészt szerettem volna ha tudjátok, hogy az életmód váltásom nem csak egy 'úri-hóbort'. Nem azért kezdtem el gluténmentesen és egészségesebben táplálkozni, jógázni és meditálni mert unatkoztam, hanem mert szeretném kordában tartani a betegségem. Minden nap szedek gyógyszert de hiszek abban, hogyha odafigyelek az étkezésre és a stressz kiiktatására, újra egészséges leszek!
De ami a legfontosabb oka annak, hogy ezt most elmesélem nektek az az, hogy tudom nekem is mennyit jelentett a kórházban kételyek és fájdalmak között fekve, a sorstársaim sorait olvasni, a videóikat nézni és meghallgatni az Ő történetüket és tudni, hogy nem vagyok egyedül ezzel az egésszel.
A @fiatalfood oldalát is azzal a céllal hoztam létre, hogy aki ugyanúgy a sötétben tapogatózva ott találta magát egy betegség kellős közepén egy életmódváltás előtt, kapjon egy kis útmutatót, legalább táplálkozásban.
Köszönöm, hogy vagytok nekem🙏🏼 Figyeljetek oda a testi-lelki egészségetekre mert higgyétek el, a kettő szorosan összefügg"

– olvashatjuk Iszak Eszti bejegyzésében.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd az Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

A mi kis falunk – ma este újra képernyőn

Ha valamit érdemes ma este néznünk a televízió képernyőjén, akkor az nem más, mint a nagy sikerű magyar televíziós vígjátéksorozat, A mi kis falunk.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!