Kristin Cavallari véget vetett a szerelmi háromszögéről szóló találgatásoknak - ifaktor
„Nem érzem úgy, hogy akárkinek is magyarázattal tartoznék erről."


Kristin Cavallari nyíltan, először és utoljára beszélt arról a pletykáról, amit egy kamu oldal terjeszt, ezáltal pedig az emberek többsége el is hiszi, miszerint egy szerelmi háromszögben él 2 férfival.

Egy Instagram-sztorijában a következőt mondta:

„Úgy érzem van valami, amit tisztáznom kell. Nem érzem úgy, hogy akárkinek is magyarázattal tartoznék erről. Alapjába véve nem szoktam ilyen dolgokat kommentálni, azonban ez a pletyka már egy éve, hogy napi szinte feljön, a kamu oldalról, miszerint szerelmi háromszögben élek, ami egyáltalán nem igaz."
„Nem voltam szerelmi háromszögben középiskola óta. Nem randizom senkivel, nem is randiztam az elmúlt hónapokban. Ezek a srácok akikkel az elmúlt egy évben össze vagyok boronálva, a barátaim. Ennyi."

Kristin nem nevezte nevén egyik férfit sem, azonban a szóban forgó fiatalemberek nem mások, mint a „Southern Charm" sztárjai, Craig Conover és Austen Krol. A két férfit és Kristint több eseményen is látták már együtt, 2020 decemberében pedig lencsevégre is kapták őket.

„Egyikőjükkel sem randizom."

folytatta Kristin.

„Garantálhatom, hogy se veled, se velük nem fogok randizni és igenis engedélyezett egy felnőtt nő számára, hogy felnőtt férfival barátkozzon. Szóval nem randizom senkivel. Biztosíthatlak, hogy kifejezetten jól is érzem magam szingliként."

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Friss

Schobert Norbi fia megmutatta izmos kockahasát - apjára ütött?

Schobert Norbert Jr. az Instagram-oldalán mutatta meg, ha edzésről van szó, akkor a családjára ütött.
ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!