Laskóy Noémi nem tud betelni lányaival - ifaktor

A népszerű hazai véleményvezér, Laskóy Noémi két gyönyörű kislány édesanyja, akik – a kevés korkülönbség miatt is – egyre jobban hasonlítanak egymásra. Noémi olyan gyönyörű képeket osztott meg lányairól, hogy akár gyermek modellnek is állhatnának a lányok.


Noémi Instagramon megosztott képeiből az is kiderült, hogy nagyobb gyermeke, Lora kevésbé élvezi már a fotózkodást, míg Lani - aki kicsivel több mint egy évvel fiatalabb nővérénél -, annál inkább. Szerencsére anyukájuknak sikerült így is szuper fotókat készítenie mindkét gyermekéről.

Az első képen együtt láthatjuk a tesókat, amin azt is észre vehetjük, hogy mennyire szereti egymást a két lány és hogyan ragaszkodnak egymáshoz. Megható képek következnek.

Ezután már egy sokkal művészibb képet osztott meg Noémi Insta-oldalán, amin Lani gyönyörű kék szemeit láthatjuk és a háttérben az épp fotózkodni nem ráérős Lorát, akinek valószínűleg sokkal fontosabb dolga akadt, amiért már nem tudott bepózolni anyukájának.

„a kis kék szemek, amiknek sose tudok nemet mondani…
és Lora, aki 13 másodperc után unta meg, hogy fotózom őket"

– olvashatjuk Noémi bejegyzésében.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd az Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

A TikTokot alapító cég, a ByteDance felfoghatatlan növekedése 2020-ban

111%-os növekedést produkált a kínai vállalat-óriás.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!