Laskóy Noémi: Véletlenül lettem influenszer - ifaktor

Laskóy Noémi az Instagram egyik legnépszerűbb hazai influenszere. Követőtábora évről évre egyre csak gyarapodik, amit minőségi tartalmainak köszönhet. Vele beszélgettünk közösségi médiáról, sikerekről és jövőbeli célokról. Interjú.


2012 óta vagy jelen az Instagramon. Emlékszel még, hogy mikor kezdett el növekedni a követőid száma?

Amikor felregisztráltam, még nagyon kevés magyar ember volt a közösségi oldalon, így az elején körülbelül párszázan követtek, többnyire az ismerőseim. Azt hiszem 2013-ban kezdtem el csak komolyabban foglalkozni a képekkel és fél év alatt már ezer ember követett, ami relatív soknak számított akkoriban. Nagyjából ekkor mondta egy ismerősöm, hogy ezzel kezdenem kéne valamit, mert durva, hogy ilyen sokan követnek. Ezután elkezdtem tudatosabban három témában posztolni: utazás, divat, ételek (egyébként alapvetően is a munka és a tanulás mellett erről szólt az életem).

Gondolkoztál már azon, hogy mi miatt kezdtek el téged ennyien követni?

Valószínűleg azért, mert az első igényesebb tartalmú oldal volt az enyém a magyar Instagramon. Amikor mások még a „félig megrágott almájukról, vagy egy füstös sötét kocsmából posztoltak", én már odafigyeltem a tartalomra és a képek minőségére is. Ráadásul gyakran adtam öltözködési tippeket, illetve szuper recepteket is megosztottam.

Tehát szerintem az a sikerem titka, hogy az elsők között voltam jelen és az akkori profilokhoz képest kiemelkedően igényes tartalmat gyártottam.

Mi volt a legelső együttműködésért?

A legelső együtt működésem a Daniel Wellingtonnal volt. Akkor még csak olcsóbb kategóriájú szövött szíjú óráik voltak.
Az az érdekes a történetben, hogy a megkeresés előtt pont jó ideje gondolkoztam már azon, hogy veszek egyet... Majd nem sokkal később jött az üzenet, hogy küldenének nekem egy órát posztért cserébe. El se hittem, hogy ilyen létezik... Tényleg ekkora sikereket értem el az Instagramommal. Ami érdekes, hogy az együttműködésem azóta is tart velük, többször említették, hogy én hozom nekik a legtöbb vásárlást és én voltam az első, akinek fizettek is, a reklámért cserébe (Magyarországon).

Nemsokára eléred a 100 ezer követőt, milyen érzések kavarognak benned?

Szerintem nem lesz más az élet százezer követő után sem. Én szépen lassan növögetek, de alapvetően nem célom a 2-300 ezres követő tábor. Örülök, ha jönnek. Valószínűleg ezért is tartós a sikerem, mert nem erőlködöm a sikerért és nem kényszerből csinálom ezt.

Én soha nem akartam influenszer lenni, véletlenül lettem az.

Login • Instagram

Augusztusban házasodtatok össze Marcival, de azt tudjuk, hogy régebb óta vagytok együtt és született két gyermeketek is. Éreztek bármiféle változást a kapcsolatotokban az egybekelésetek óta?

Nem, semmi változást. Az ember, ha már együtt van valakivel, esetünkben például hat éve és van két gyermeke, akkor a házasság már nem ad akkora új pluszt. Jó érzés látni, hogy Marci hordja a gyűrűt, én pedig büszkén viselem, a már kettő darab gyűrűmet... Tehát büszkén mutatjuk, hogy összetartozunk. De ennyi.

Mennyire nehezíti meg az influenszer tevékenységet az anyaság?

Változó. Normál esetben már nagyon simán megy. Amióta a lányok bölcsibe és oviba járnak, azóta könnyebb sokkal, hiszen tudom mikor van időm effektíve dolgozni (fotózni, e-mailezni, a szerződésekkel foglalkozni stb.).
A koronavírus járvány alatt ez nyilván nem volt könnyű, illetve az őszi-téli betegség szezon is könnyen felborítja a "rendet".
Mostanában pedig az új projektem az, ami megváltoztatta a napjaimat, a feladataimat és most ezzel kell összeegyeztetni az influenszerkedést, ami sokszor nem könnyű, ezért is csökkent mostanában a tartalmaim száma.

Mesélsz erről a projektedről kicsit?

Ez egy babaruházati márka lesz, aminek a nevét még nem árulnám el. Lesz babaruha is, illetve babaszoba kiegészítők, például baldachin, rácsvédő, babafészek satöbbi.
Nagyon sok időt fektettünk a kutatás-fejlesztésbe. Mind színben, mind funkcióban és természetesen dizájnban is. A dán letisztultság jellemzi az összes terméket. A színeket tekintve pedig abszolút egyedi: magyar textilgyárral festetem az anyagokat, tehát ezek garantáltan nem a Kínából könnyedén megrendelhető, mindenhol fellelhető anyagok,színek,minták lesznek.

Csak olyan kész terméket fogadok el, amit elfogultság nélkül vennék meg. Szerencsére az összes ilyen lett.

November 11-re tervezzük a webshop indítását.

Ezen kívül, mik az egyéb jövőbeli terveid?

A rövid és hosszútávú tervem elsősorban a márka. Szeretném bővíteni és nemzetközi piacra dobni. A járványhelyzet ezt megnehezíti, de annak is örülök, ha a hazai piac ismerkedik vele kezdetben és a hazai vásárlóink igényeihez tudunk igazodni.
Az Instagram-oldalamat is szeretném minél tovább fenntartani. Nekem ez nem csak munka, hanem élvezem is.
Érkezett már felkeresés televíziós szereplésre is, ám úgy éreztem, hogy ott a legjobbat szeretném nyújtani, ami komoly felkészülést igényelne, ezt pedig most a család és a márka mellett nem tudtam volna bevállalni.
De nem zárkózom el a jövőben ilyesmitől.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb haza és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd be Facebook-oldalunkat!

Friss

Polgár Kriszta túl van várandóssága nehezén

A külföldön élő influenszer, Polgár Kriszta közösségi oldalán mesélte el követőinek, hogy túl van terhessége nehezén, azaz betöltötte várandóssága 24. hetét.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!