Lolával, az egykori gyereksztárral beszélgetett Lilu - ifaktor

A Liluland YouTube-csatorna legújabb vendége Lola volt, akivel sminkelés közben felidézték, hogy mikor is találkoztak először. Lola akkor 14 éves volt, szemüveges, fogszabályzós kislányként került fel vidékről a nagyvárosba, Budapestre. Akkor még nem VIVA TV-nek hívták a zenecsatornát, hanem Z+-nak.


A beszélgetés elején visszaemlékeztek hogyan is került be Lola a tévébe, mit gondol ennyi év távlatából az akkori, kislányi énjéről, miken ment keresztül, hogyan tudta feldolgozni a hirtelen jött hírnevet és ismertséget.

Lola elmesélte, hogy nagyon sokáig kereste önmagát és csak néhány éve érzi úgy, hogy rájött ki is ő valójában. Ismertsége az évek alatt nem járt azzal, hogy botrányos viselkedése, kirohanásai miatt a címlapokra kerüljön. Inkább visszahúzódóbb életet élt és büszke arra, hogy nem tartozik azon hírességek közé, akik nem tudták kezelni a hirtelen jött népszerűséget és éppen ezért kicsapongó életmódot folytatnak.

A beszélgetés során Lola az is elmesélte, hogy régebben, 18 évesen nagyon frusztrált volt a teste miatt, későn érő lány révén még inkább megérintették a testét és kinézetét bíráló kommentek. Ma már az énekesnő nem olvas hozzászólásokat, magának szeretne megfelelni és jól érzi magát a bőrében.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd az Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

Mától megtekinthető a Billie Eilish-ról szóló dokumentumfilm

Az Apple Original Films már 2019-ben bejelentette, hogy dokumentumfilmet készítenek a fiatal énekesnő életéről, azóta már több előzetes is kijött, ma pedig elérkezett a premier dátuma is.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!