Mayweather szinte „megette” Logan Paul-t - ifaktor

Paul párszor betalált, de a teljes 8 menetet követően, nem volt kérdés, ki nyert volna.


Óriási média-figyelem és annál nagyobb pénzek mozogtak a ma hajnali bokszmérkőzésen. Ugyan hivatalosan nem hirdettek győztest, de nem kell szakértőknek lennünk, hogy láthassuk, ki vitte a mérkőzést.

A 26 éves Youtuber rendkívül erősen kezdett és pár jól célzott ütést is bevitt, de mintha meg sem kottyant volna a 44 éves világ-klasszis bokszolónak. A harmadik menetre Mayweather már teljesen kivirágzott és feltüzelte jó pár szép találattal a közönséget Miami-ban.

Onnantól kezdve Mayweather akarata érvényesült. Paul ugyan úgy tűnt kicsit rákapcsolt, de nem volt elég ahhoz, hogy lekövesse a veretlen bajnok gyors mozgását és ütéseit.

Mayweather, mozgása alapján, még egy 10 menetet simán kibírt volna a nagyszájú, újonnani bokszkirály ellen.

A mérkőzést követően Mayweather elmondta, hogy

„Paul jobb volt, mint gondoltam."
„Paul jó srác…"
„…Jól szórakoztam."

ez a nyilatkozat, pedig szerintünk mindent elmond.

Paul szerint megtiszteltetés volt bokszolni Mayweather ellen.

„Ez volt az egyik legjobb dolog az életem során."
„…Örülök, hogy sikerült kihozni ezt magamból, rendkívül nehéz őt (Mayweather-t) eltalálni."

Tegyük hozzá, hogy Mayweather ezen a mérkőzésen 50 és 100 millió dollár, azaz 15-30 milliárd forint között keresett. 8 menetért nem rossz kis summa.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

Nekiestek a kommentelők Horváth Évának

Az egyik friss fotóján Horváth Évának jó néhány kommentelő nekiesett, főleg a fotóst és a retusőrt hibáztatják az előnytelen képért.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!