Megszerezte első diplomáját Megyeri Csilla instagram sztár - ifaktor

Hosszasan mesélt követőinek az oklevél megszerzésével kapcsolatos érzéseiről közösségi oldalán Csilla. A gyönyörű influenszer sokszoros nekifutás után végre kezében tarthatta végbizonyítványát.


„Gondolkodtam, hogy megosszam-e veletek, de minden barátom azt mondta, hogy valakinek még így sincs. Plusz ettől függetlenül így is volt. Én is abba a százezerbe tartozom…Tegnap átvettem a diplomámat (11 év után) - tudom, picit szégyen is valahol, hogy nem voltam képes ennyi idő alatt az írásbeli nyelvvizsgámat megszerezni (a szóbeli elsőre sikerült anno), viszont annyiszor nekiugrottam a felkészülésnek: két sikertelen írásbeli után szorgalmasan jártam magántanárhoz, aztán félbehagytam..., majd újra nekikezdtem, aztán u.ezt körülbelül 3x megugrottam az évek alatt, majd halogattam..., tologattam. Nem használtam a nyelvet, és kezdhettem mindig, mindent "elölről". Na ebben nem voltam igazán kitartó. A szüleim annyiszor cseszegettek miatta.Most a járványhelyzetnek és a magyar kormány rendeletének köszönhetően megkaptam én is.

Ettől függetlenül mindig is bennem volt a tudat, hogy becsületesen tanultam, sikeresen leállamvizsgáztam, a szakdolgozatomat jelesre abszolváltam, van egy fél nyelvvizsgám - és "csak"a másik fele miatt nincs a kezemben a kemény-fedeles oklevél -... és??! Enélkül is boldogultam/boldogulok az életben. El tudtam helyezkedni a szakmámban, 5 évig dolgoztam is benne. Tegnap óta sem változott semmi... persze jó érzés volt a kezemben fogni. Egy jót mosolyogtunk a TO-n dolgozó hölgyekkel, nosztalgiáztunk az akkor még főiskolás élményekről, majd azonnal felhívtam Anyukámat. Szerintem megnyugodott.

Persze nem teljesen példaértékű ez! De ez az én rövid történetem... Semmi sem történik véletlenül. Papírok nélkül is szerelem a szerelem, a tudás hatalom, és még hosszasan sorolhatnám... viszont a fiataloknak üzenem: a nyelvtudás manapság hatalmas kincs - tanuljatok minél több nyelvet és szívjátok magatokba a tudást!"

– fejtette ki nekünk hosszasan véleményét Instagram-bejegyzésében @csillamegyeri.

Csilla egyébként rengeteg fiatal lány példaképe, így ezzel a posztjával kiváló útmutatást nyújt nekik. Gratulálunk, Csilla!


Friss

Verebélyi Vivien és Nagy Norbi: "Mi ugyanazok a mezei emberek vagyunk"

Vivivel és Norbival korábban már készítettünk egy interjút, melynek apropója az volt, hogy a járványhelyzet alatt elsődlegesen saját maguk szórakoztatása végett elkezdtek TikTokra videós tartalmak gyártani. Szerencséjükre vagy épp a miénkre, hogy személyükben egy igazán humoros párost ismerhettünk meg- rengeteg emberhez eljutottak videóik által, igencsak rövid idő alatt. Most ott folytattuk velük a beszélgetést, ahol néhány hónappal ezelőtt abbahagytuk.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!