Puskás Peti is kiakadt a balatoni fakivágások miatt - ifaktor

Puskás Petiről köztudott, hogy vegán és elkötelezett természetvédő, valamint a fenntarthatóságot is nagyon fontosnak tartja. Peti ezúttal egy balatoni település, Csopak ügyében szólalt fel a közösségi oldalán.



„Szomorú... egyszerűen nem hiszem el, hogy nincs olyan technológia a 21. században, amivel ne lehetne átültetni őket. Vagy naiv vagyok?"

– kérdezte a követőit Puskás, aki immáron hivatalosan is mentor lesz az X-Faktor 10. évadában is.

Nos, azért ezek a fák hatalmasak és gyökérzetük minden bizonnyal még kiterjedtebb, de ettől függetlenül, ha az áttelepítést nem is lehet megoldani, a kivágásukat talán igen...

Legalábbis a csopakiak hevesen tiltakoznak ellene, sőt a polgármester, Ambrus Tibor februárban már hozott egy rendeletet, miszerint: a madarak költési időszakban, 2021. március 1. és augusztus 31. között tilos fát kivágni a településen.

A helyiek hevesen tiltakoztak is a beruházás ilyesfajta kivitelezésére. Állításuk szerint a településen több helyen is a másik oldalon fut a vezeték, ezáltal itt is meg lehetett volna menteni a több mint 30 éves, egészséges fasort.

Ennek szellemében a városvezető kérte a kivitelezőt, hogy alakítsák át a terveket úgy, hogy a fákat ne kelljen kivágni.

Ambrus Tibor polgármester a hirbalaton.hu-nak azt nyilatkozta, mindent megtett a fasor megmaradásáért, írásban is kérte a kivitelezőtől, de az észak-balatoni vasút villamosítása kiemelt állami beruházás, amibe sem egy helyi rendelet, sem egy polgármester nemigen szólhat bele. Hozzátette, az egyeztetések során az is kiderült, hogy azért nem lehet ezen a szakaszon a vezetéket a vasút másik oldalára vinni, mert akkor túl közel haladna egy buszmegállóhoz, és annak lámpatesteihez.

"Annyit tehettünk, hogy a fasor kivágásához csak úgy járultunk hozzá, ha azzal egy időben új, kisebb növésű gömbjuharfákat ültetnek a kivágott fák helyére"

– mondta a lapnak a polgármester.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Friss

Új fejezet kezdődik Ariana Grande életében

A szexi énekesnő szíve elkelt – májusban bekötötték a fejét férfi rajongói hatalmas bánatára. Ariana Grande és Dalton Gomez boldogan tengetik a friss házasok izgalmas mindennapjait.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!