Rákóczi Feri: „Mi nem vagyunk barátok Balázsékkal” - ifaktor
Rákóczi Feri volt a Trió! podcast legutóbbi vendége, ahol ismét előkerült az örök téma: Feri barátságban áll-e műsorvezető társaival?


Vadon Jani, Rákóczi Feri és Sebestyén Balázs immár legalább 12 éve vezet közös rádióműsort. Jelenleg a Rádió 1-en vezetik a Balázsék című műsort minden reggel 6 és 10 óra között.

A hármasról ez idő alatt sokszor megkérdezték, hogy milyen kapcsolatot ápolnak egymással a civil életben. A válasz minden esetben ugyanaz volt: semmilyet. A műsorvezetők nem találkoznak munkán kívül, sőt egyáltalán nincsenek egymással baráti kapcsolatban. Ezt most Feri is megerősítette Abosi Barni, Kettner Henry és Török Ábellel való beszélgetése alkalmával.

Feri elmondta, hogy évente mindössze néhányszor találkoznak munkán kívül, sőt amikor egy helyen szállnak meg, akkor sem feltétlenül töltik együtt az idejük egy-egy kitelepülésen. Elmondása szerint – többek között – ez is csak jót tesz a műsornak, mert van miről beszélniük és teljesen más személyek, más érdeklődési körökkel. Azt azért hozzátette, hogy Balázs és Jani régebb óta dolgoznak együtt, így köztük erősebb a kapocs.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Friss

Kiss Ramóna szerepelni fog a Mintaapákban – már azt is tudjuk, kit fog játszani

Lékai-Kiss Ramóna a Dancing with the Stars műsorral kezdte TV2-es karrierjét, amikor átigazolt a rivális RTL Klubtól. Azóta nem sok műsort kapott a csatornán, de most úgy tűnik, beindul a karrierje új munkaadójánál is.
ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!