Rubint Rella irtó nehezen jutott haza - ifaktor

Akik régebb óta követik Rubint Rella tartalmait a közösségi médiában, már tudhatják róla, hogy külföldre költözött párjával, aki focista karrierjét egyengeti Németországban. Így az influenszer rendszeresen ingázik a két ország között és néha nem megy olyan könnyen a hazautazás, mint azt gondoljuk.


Rella legújabb Instagram-posztjában elmesélte kalandos útját hazáig, amit nem sokan irigyeltek meg. A fitnesz influenszer igencsak kalandos utat járt be, míg haza ért Magyarországra. Kapásból a frankfurti vonatát lekéste, így be kellett vállalnia plusz két átszállást.

Végül Rella 11-12 órás úttal sikeresen hazaért Jászberénybe, de megtudtuk, hogy a vonatozást sokkal jobban preferálja, mint az autóval való utazást, így kicsit megviselte, hogy vezetnie is kellett.

„Kalandos út volt, de végre itthon vagyunk Magyarországon.🤍
A frankfurti pályaudvaron mindig meglepetés ér, de bízom benne hogy több újdonságot már nem tartogat számomra.😅
Amikor a szemem előtt ment el a vonat megfordult a fejemben hogy inkább visszamegyek Bochumba, de örülök hogy bevállaltam a plusz 2 átszállást és nem adtam fel, bármennyire is elegem volt abban a pillanatban.
Összefoglalva az utam: Düsseldorfig kocsival, onnan vonattal Frankfurtig (lekéstem a járatot), így 1 órával később indultam Münchenbe, onnan Salzburgba, onnan Bécsbe, onnan kocsival Sopronba egy barátunkkal és Sopronból én vezettem le Jászberénybe, fél 2-re otthon is voltam.😄
Egyébként sokkal jobban szeretek vonatozni, mint autózni.
Kényelmesebb és időben ugyanúgy 11-12 óra az út, csak ne lett volna ennyi átszállás"

– számolt be utazásáról követőinek Rella.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

Lindsay Lohan, az igazi Rák!

Lindsay Lohan amerikai színésznő, modell, zeneszerző, énekesnő, producer és rendező. Hároméves korában gyermek divatmodellként kezdte karrierjét, majd 10 évesen 1 éven keresztül szerepelt az Another World című szappanoperában. 12 évesen debütált a Disney stúdió Apád-anyád idejöjjön! című nagysikerű filmjében. Ezt követően már egyenes út vezetett a világhír felé – rengeteg film főszereplőjeként kápráztatta el a közönséget és több díjat is bezsebelt ennek köszönhetően.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!