Semmit sem bánt meg az emberrablással vádolt Aurelio - ifaktor
Aurelio Onorato Caversaccio egykori Való Világ győztes celeb az Instagram-oldalán egy hosszúra sikeredett bejegyzésben árulta el a követőinek, hogy semmit nem bánt meg életében – két kivételtől eltekintve.


„Semmit nem bánok, amit az életem során tettem, vagy amik mellett döntöttem.(kivétel 2 eset) Csak azokon rágódom naphosszat, amiket nem tettem meg, amik mellett nem döntöttem, amiket nem mondtam ki. Rengeteg időt pocsékolunk a kudarctól és a visszautasítástól való félelemre."

– írta az Instagram-oldalán Aurelio.

A kiírás különösen érdekes annak a tekintetében, hogy 2019-ben első fokon 4 év börtönbüntetést kapott és 3 évre eltiltották a közügyektől egy emberrablási ügy miatt – az ítélet ellen fellebbezett a celeb.

A 2017-es eset okán Aurelio ellen felfegyverkezve elkövetett emberrablás miatt folytattak nyomozást. A gyanú szerint Aurelio – több társával együtt – elrabolt egy fiatal férfit, aki korábban meglopta őt egy szórakozóhelyen.

A vádlott mindössze annyit ismert be, hogy kiabált a sértettel és kirángatta őt egy autóból, de mindezt az említett férfi tartozásai miatt tette.

A volt Való Világ sztár nemrégiben tett vallomást a TikTok-oldalán arról, hogy nárcisztikus személyiségzavarral küzd. Ettől függetlenül, ha másodfokon is elítélik börtönbe kell vonulnia.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Friss

Survivor: Zsófi eddig bírta, zokogásban tört ki

Ma már láthattuk az RTL Klub kaland reality műsorának, a Survivornek hétfő esti előzetesét, amiből kiderült, hogy Zsófinál eltört a mécses.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!