Sikerült visszaszerezni Kajdi Csaba Instagram-oldalát - ifaktor

Mindenki döbbenten figyeli, ahogy szinte sorra törik fel a közszereplők Instagram-oldalait.


Sajnos Kajdi Csaba sem volt ez alól kivétel, akinek áruba is bocsátották profilját néhány nappal a feltörése után. Majd tegnap este bejelentkezett a régi fiókjából és néhány Instagram-storyban elmesélte, hogy sikerült visszaszerezni és köszönetet mondott mindenkinek, akik ebben segítettek neki.

Jó néhányan nem tartoznak a szerencsésebbek közé és nem tudták visszakapni a több 100 ezres követői táborukat, Peller Mariann is hasonlóképpen járt a napokban, aki azóta új profilt hozott létre.

Mariann új Instagram-oldalán ebben a posztban mesél arról, hogy egyfajta újjászületésként tekint az új profiljára.


Friss

Mától megtekinthető a Billie Eilish-ról szóló dokumentumfilm

Az Apple Original Films már 2019-ben bejelentette, hogy dokumentumfilmet készítenek a fiatal énekesnő életéről, azóta már több előzetes is kijött, ma pedig elérkezett a premier dátuma is.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!