Szabó Bella ismét szabadnak érzi magát - ifaktor

A járványhelyzet sokunkra igencsak rossz hatással volt. A hosszú ideje tartó bezártság és a programlehetőségek hiánya, már jó ideje elviselhetetlen. Páran azonban már fellélegezhetnek és újra szabadnak érezhetik magukat. Köztük a népszerű influenszer, Szabó Bella is.


Bella Instagram-posztjában elmesélte követőinek, hogy már nagyon hiányzik régi élete, bár most úgy tűnik egy kis időre fellélegezhet, hiszen ő is azon szerencsések közé tartozik, akik már megkaphatták a koronavírus elleni vakcinát.

Az influenszer bejegyzésében többször is kihangsúlyozza, hogy nem szándékozik senkit sem befolyásolni, sem az oltás mellett, sem az ellen. Ellenben szerette volna megosztani történetét követőivel, hiszen már több mint egy éve nem ölelhette meg nagymamáját, amit most végre az oltásnak köszönhetően bepótolhatott.

„Szabadság!
Ez a jelző, ami azthiszem talán a legjobban hiányzik az utóbbi 1,5 évben az életünkből..:) Nagyon remélem, hamarosan visszakapjuk! Nekem nagyon hiányik egy koncert a barátokkal, egy spontán utazás a férjemmel, vagy egy tervezett, hogy közel 2 év után újra láthassam a New Yorkban élő testvéremet!🤍😔
Én beoltattam Magam és a Családom is!🙏🏽Picit újra szabadnak érzem így Magam. Olyan jó volt megölelni a Nagymamámat Anyák Napján! :) Az esküvőnkön, Júliusban láttam Őt utaljára..És most, nem kellett féltenem Őt magamtól..🙏🏽🤍
Félre értés ne essék, ez nem egy vakcina kampány poszt, csak leírtam a gondolataimat, ami az utóbbi hetekben, hónapokban a fejemben volt. Én senkit nem bíztatok oltásra vagy beszélek le róla, hiszen ez mindenkinek a saját egyéni döntése, engem sem bíztatott senki, Én döntöttem így.
Viszont egy dolog, amit fontosnak tartok elmondani!☝🏽Aki már átesett a Covidon és oltást tervez, előtte mindenképpen csináltasson egy antitest tesztet, hiszen a szervezetünk ellenanyagot termel és bizonyos ideig védve vagyunk! 🙏🏽 Én a @mabelle_klinika -n csináltattam meg és 2 napon belül meg is kaptam email-ben az eredményt, hogy sajnos már nincs ellenanyag a szervezetemben és csak ezután mentem oltatni! Egyébként hasznos infó lehet azoknak, akik hozzám hasonlóan még mindig valamilyen utó tüneteket produkálnak, hogy "vitamin koktél" infúzió is elérhető náluk ( ezt Én is igénybe vettem ) , ami segít a covid utáni tünetek kezelésében , ( Nekem pl bizonyos illatok továbbra sem jöttek vissza, illetve néha fáj a mellkasom ) de teljes covid utáni labort is tudtok csináltatni, ami szintén egy nagyon hasznos és fontos dolog! :) ( vérkép, kardiológiai vizsgálat, légzés vizsgálat stb )
Bocsi, hogy hosszú lett! :)
Remélem tudtam segíteni, vigyázzatok Magatokra"

– olvasható Bella bejegyzése végén.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

Az UFC-harcos Mackenzie Dern, Cancunban twerkelt

Mackenzie teljesen megérdemelten ereszthette ki a gőzt barátnőjével, egy luxus hajó fedélzetén.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!