Egy éves az iFaktor! - ifaktor

Magyarország legnépszerűbb influenszerekkel foglalkozó hírportálja és egyben ügynöksége (iFaktor Agency) október 1-én ünnepelte egy éves évfordulóját!



Fennállása óta az iFaktor sok mindent elért. Példának okáért a miénk az egyetlen online felület, amely magazinnal és ügynökséggel is rendelkezik, amelyek remekül kiegészítik egymást. Eközben Magyarország legrészletesebb influenszer-keresőjét is nálunk találhatjátok meg.

Az iFaktor influenszer-keresőjének böngészője.

Az egyik legnagyobb büszkeségünk mindezeken túl, hogy az iFaktor égisze alatt valósulhatott meg az ország első TikTok tehetségkutatója is, amelyet az első iFaktor fesztivál koronázott meg. Azóta pedig a tehetségkutató győztesét, Szabó Krisztiánt már az RTL Klub Reggeli műsorában is megismerhettétek. De nem ez volt az első és nem is az utolsó nagy dobásunk, hamarosan egy újabb nagy projekttel jelentkezünk, ugyanis egy átfogó magyar közösségi médiakutatás publikálására készülünk.

Míg eleinte csak Facebook és Instagram-oldalunkat indítottuk el, addig mára eljutottunk oda, hogy több mint 40 ezren követnek minket a TikTok-on, és nemrégiben elindult az iFaktor TV YouTube-csatornája is.

Igyekszünk minden nap bemutatni nektek a legfrissebb híreket és közelebb hozni az általatok kedvelt online szereplőket. Ezen törekvésünknek eleget téve készítettünk interjút – többek között – Győrfi Danival, Tolvai Renivel, Miskovits Marcival és Molnár Andreával is.

A média legkülönfélébb szegmenseiből érkező sztárok közül többekkel közös projekteken is együtt dolgoztunk vagy dolgozunk jelenleg is. A teljesség igénye nélkül: Horváth Cinco, Laskóy Noémi, Szabó Kitti influenszerekkel; Verebélyi Vivi, Nagy Norbi, Makk Adrienn, Sipos Máté, Soltész Ian és Sütő Karcsy tiktokkerekkel; Rubint Réka, Köllő Babett, Demcsák Zsuzsa, Polgár Tünde, Tóth Andi, Gáspár Evelin és Berki Mazsi, valamint Berki Kriszitán médiaszereplőkkel, akiket leginkább a televízióból ismerhettek.

Az iFaktor Agency munkájának ügyfél elégedettségét mutatja, hogy egyik partnerünk megbízást adott a lengyel piac kiépítésére is. Mindez nem a véletlen műve, hiszen az elmúlt egy évben számtalan sikeres kampányt tudhat magáénak az ügynökség. Néhány kiemelt kampánya az Agency-nek: CCC, Pepsi, Fanta, Samsung, Szentkirályi, La Roche Posay, Hankook Tire, Rimmel London, Profession.hu, Agrárminisztérium, WestEnd és még sok egyéb.


Köszönjük, ha ezalatt az egy év alatt minket választottál és reméljük, hogy még sokáig számíthatunk Rád!

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat!

Friss

Egyre kellemetlenebb Szabó Zsófi és Fluor Tomi flörtölése

Szabó Zsófi és Fluor Tomi ugyebár már a műsor kezdete előtt flörtölgettek egymással. Mindezt az Álarcos énekesben továbbfűzték és Tomi minden alkalommal megpróbálja elcsábítani Zsófi szívét. Ez viszont mostanra kicsit kezd kellemetlenné válni...
ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!