Horváth Gréta elárulta lelki békéjének titkát - ifaktor
Horváth Gréta fehér felsőben és sárga nadrágban.
Horváth Gréta beavatta követőit hálószobatitkaiba​
Instagram/@best_sztarmagazin_

Horváth Gréta elárulta lelki békéjének titkát

Sok követője felnéz Horváth Grétára, hiszen amióta az influenszer bejelentette válását, azóta úgy tűnik sikeresebb, mint valaha. Most Gréta elárulta, hogyan sikerül motiváció szereznie a mindennapokban.


Horváth Gréta magabiztossága egyértelműen észrevehető a követői számára. Az influenszer nemrég történt válása után nemcsak, hogy megszabadult jó pár kilótól és bombaformában van, de karrierében is számára fontos mérföldköveket lép át.

Gréta legújabb Instagram-bejegyzésében árulta, hogyan sikerült rátalálni a lelki békéjére. Miszerint a negatív kritikákat, kommenteket, amiket kap inkább a saját hasznára fordítja és erőt merít belőlük. Így ebben a bejegyzésében is megköszön minden negatív dolgot, ugyanis ezekből nyeri motivációihoz az energiát.

Az influenszer az is elmondta, hogy tavaly nagyon rossz állapotban volt a cukorbetegsége miatt, azonban erről szinte senki nem tudott. A követőitől akkoriban is kapott rengeteg kritikák, de végül ez volt az, ami miatt tett az egészségéért és a külsőjéért.

Gréta teljes bejegyzését ide kattintva tudjátok megtekinteni.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat.


Ne hagyd ki!