Istenes László legyőzte egyik legnagyobb félelmét - ifaktor
A tériszony nem ritka jelenség. Sok ember érzi úgy, hogy kimegy a lábaiból az erő, ha nagy magasságból a mélybe pillant és ezzel Istenes László is így van, aki ennek ellenére legyőzve egyik legnagyobb félelmét sárkányrepülésre adta a fejét.


„Az egyik legnagyobb fóbiám a mélység-magasság kombó, ami ellen nem igazán küzdök, de azért néha-néha megpróbálom átlépni a félelmemet. A repülés az egyik legnagyobb csoda és rejtély számomra a világon. A repülést, a repülő járműveket gyerekkorom óta ámulattal, lenyűgözve csodálom, alkotóikat, pilótáikat pedig nagyon tisztelem. Tegnap ismét bátorságpróbát tettem a cserszegtomaji reptéren. A pilótám Hegedűs Károly a világ egyik legjobb motoros sárkányrepülője volt, aki segített abban, hogy pozitív élmény maradjon a kaland. Köszönöm!"

– írta Istenes, akinek repüléséről a Mokkában is láthattak képeket a rajongók.

Istenest gyerekkora óta lenyűgözik a repülő objektumok, de ennek ellenére egy furcsa kettőség van benne: ugyanis miközben lenyűgözik ezen alkalmatosságok, eközben a repülés az egyik legnagyobb fóbiája.

Szerencsére ezen túl tudott lépni a TV2 műsorvezetője, így megtapasztalhatta, hogy mekkora élmény sárkányrepülővel szelni a horizontot.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Friss

Top4 jelöltünk Palik László helyére az Exatlonba

Palik László búcsúzik az Exatlon Hungarytől és a Tv2-től. Három évadon keresztül vezette a műsort a sportriporter, de most úgy döntött, abbahagyja. Azt viszont, hogy ki lesz az utódja még nem jelentették be, így tippeljünk vajon ki fogja vezetni ezután az Exatlon következő évadát!
ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!