Kocsis Tibor coming outjáról apja nyilatkozott - ifaktor
kocsis Tibor és párja, Laci.
Ritkán fordul elő D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című talkshowjában, hogy valaki önként jelentkezik, mert a nyilvánossággal szeretne megosztani valamit. Kocsis Tibor megtette és őszintén beszélt arról, hogy meleg és évek óta boldog párkapcsolatban él párjával, Lacival.


Az X-Faktor 2011-es győztese saját bevallása szerint eddig sem titkolta melegségét, csak nem beszélt róla kiemelten. Olyannyira nem volt titok, hogy édesapjának már az X-Faktor előtt bevallotta másságát.

"Mindig is jó kapcsolatban voltunk kisgyerekkorától kezdődően. Az anyja halála után még szorosabbá vált. (…) Mikor végignéztem, meglepett engem is kicsit. Maga a riport minősége lepett meg, hogy milyen nyílt és őszinte, és szülői szemmel nézve megható volt számomra"

mondta el a Fókuszban Kocsis Tibor édesapja.

"Számomra is érdekes volt, hogy mi lesz a fogadtatása. Aztán gondolkodtam is rajta, hogy beszéljük majd ezt meg utólag, vagy a Tibó is kérdezte a véleményemet előtte, hogyan s mint. Alapból úgy álltam hozzá, hogy pozitív lesz a következménye. Hála Istennek úgy tapasztalom, hogy az is lett. Nem mindegy, hogy milyen volt ennek a tálalása. Gyakorlatilag ebből a riportból az ember szólt. És akinek van egy csöpp esze, meg rálátása a dolgokra, ezt veszi le"

– nyilatkozta az énekes édesapja, akinek a szemében semmit nem változott a gyermeke és természetesen nincs miről beszélni: ugyanúgy szereti, mint korábban.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat!