A boldog házasság TOP3 összetevője - ifaktor
Ree Drummond és férje egy közös selfien mosolyognak

Ree Drummond rendkívül híresnek számít Amerikában. Az ő tanácsait a boldog házasélethez, pedig valószínű, hogy több százezren megfogadják majd.


Néhány dolgot már rögtön az elején le kell szögezni, ha Ree Drummondról van szó. Piszok jó beszélőkéje van, rengeteg TV-műsort vezetett és szerepelt is már bennük, viszont annál jobb író, hiszen Amerika egyik leghíresebb bloggere. Ezen felül pedig imád főzni, de soha semmi pénzért nem lenne hajlandó síelni menni a férjével.

Ez pedig azért fontos, mert nemrég egy képet posztolt magáról és férjéről, ugyanis idén ünnepelték a 25. házassági évfordulójukat. A posztban pedig megosztotta azt is, hogy mit gondol, szerinte mi a boldog házasság 3 fő alappillére.

Drummond szerint a házasság 3 fő alappillérei a következők:

  1. Mindig hallgassuk meg a másikat
  2. Érintsük meg a másik lábát mikor az ágyba bújunk, lefekvés előtt.
  3. Soha, de soha ne síelj többé együtt a pároddal.

Köztudott, hogy nagyon szeretik egymást férjével és habár vannak fennakadások, úgy véli, hogy ezek azok, amik szükségesek ahhoz, hogy teljes, boldog házaséletet tudjanak élni az emberek.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Ne hagyd ki!