Tóth Vera most először mutatta meg eljegyzési gyűrűjét - ifaktor
Tóth Vera egy borkostóláson

Tóth Vera kedvese egy igazán gyönyörű gyűrűvel kérte meg az énekesnő kezét, amelyet most először mutatott meg Vera az Instagram-oldalán. Mellé pedig egy szép vallomást is megfogalmazott.


Tóth Vera igazán privátan kezeli a magánéletét, azonban most egy nagyon boldog pillanatát osztotta meg a követőivel. Az énekesnő ugyanis nemrég menyasszony lett és most legutóbbi Instagram-bejegyzésében megmutatta csodaszép eljegyzési gyűrűjét.

Vera egy igazán szívhez szóló vallomással tette közzé a bejegyzést, amelyben elmondja mit is jelképez számára ez a gyűrű. A követői egytől-egyig odavoltak a gyönyörű ékszerért és úgy gondolják, Vera nagyon is megérdemli a boldogságot.

,,Ennek igenis van súlya. Nem szó szerint értem, hanem lelkileg. Benne van az életünk, a belefektetett munka, a megértés, a boldog pillanatok, az egész pandémia által okozott megpróbáltatások hada, a megerősítés, a fent, a lent, a kommunikáció fontossága, a támogató szó, a társam jelenléte, az érzés, hogy szeretnek és, hogy szerethetek valakit. Persze mondják, ne egy tárgy döntse ezt el, hanem belül érezzem és tényleg nem is ez dönti el, ez csak szép szimbóluma annak a sokmindennek, amit egymásért teszünk meg nap mint nap, egy gyönyörűség, amire ha ránézek, eszembe jut, hogy jó vagyok, ami megerősít abban, hogy értékes minden perc, amit az élet adhat. Innentől mindig viselem, büszkén, mert ez is fontos, hogy büszkék lehessünk egymásra és különlegesnek érezhessem magam azért, hogy engem választott♥️ Köszönöm, hogy a dugó ujjaimra formáztátok”

-írta Vera az Instagram-bejegyzésében, amelyet ide kattintva tudtok megtekinteni.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat.


Ne hagyd ki!