Sztárok, akiket az Éjjel-Nappal Budapestnek köszönhetünk - ifaktor
A sorozatot 2013 februárjában kezdte el vetíteni az RTL Klub, azóta pedig már elérte a kétezredik epizódot is a műsor. Ezalatt rengetegen fordultak meg a sorozatban, vannak akik a kezdetek óta szerepelnek, de vannak olyanok akik ott hagyták, viszont az Éjjel-Nappal Budapest miatt lettek népszerűek.


Törőcsik Dániel

Gaál Kristóf néven egyértelműen ő számított a sorozat rosszfiújának, aki főleg egyéjszakás kalandokban utazott. Dani végül több, mint 4 év után döntött úgy, hogy kiszáll a sorozatból és csak a tetoválásra szeretne már koncentrálni. 2017-ben Hamburgba költözött, azóta pedig a németországi városban és Budapesten is van tetováló stúdiója. A volt ÉNB szereplő elég népszerű az Instragramon is, az Ifaktor influenszer toplistája szerint jelenleg a 125. legtöbb követővel rendelkezik itthon, az ismertségét pedig egyértelműen az Éjjel-Nappal Budapestnek köszönheti.

Horváth Gréta

Gréta előszőr az RTL videónapló-sorozatában, a Szelfiben tűnt fel, ahol arról mesélt, hogy egy kis faluból költözött Budapestre, hogy valóra váltsa az álmait. Ezután 2016 márciusában jelentette be a Facebook-oldalán, hogy szerepelni fog az Éjjel-Nappal Budapestben. Gréta Nádai Anikóhoz hasonlóan a saját nevén futott a sorozatban és egy nagyon belevaló lányt alakított. Az igazi ismertséget azonban az Ázsia Expressz hozta meg neki, erről is mesélt az iFaktornak adott interjújában. A műsort végül a párjával, Dáviddal együtt meg is nyerték, azóta pedig több szerepet is vállalt már a TV2-n. Az előbb említett lista alapján Gréta még Daninál is népszerűbb, jelenleg a 99. helyet foglalja el 186 ezer követővel.

Farkas (Koholák) Alexa

A modell az Éjjel-Nappal Budapest elindulása után nem sokkal került bele a sorozatba, mielőtt korábban sikeres modellként, több szépségversenyt is megnyert. Miután ott hagyta a műsort ő is a TV2-n kapott lehetőséget és részt vett a Csak show és más semmiben. Azóta már a Life TV-n és a Viasat 3-on is feltűnt egy-egy műsor erejéig, de egyre kevesebbet láthatjuk a televízióban. Inkább a magánéletére koncentrál és boldogan él a 26 évvel idősebb párjával, aki egy spirituális központ vezetője. Az egykori ÉNB szereplő a közösségi médiában azért követhető és elég népszerű is, hiszen 154 ezer követővel rendelkezik.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd az Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Friss

Az UFC-harcos Mackenzie Dern, Cancunban twerkelt

Mackenzie teljesen megérdemelten ereszthette ki a gőzt barátnőjével, egy luxus hajó fedélzetén.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!