Tóth Andi:"15 éves korom óta csak bántanak, de már megedződtem tőle" - ifaktor

Tóth Andi volt Lilu legutóbbi vendége a Liluland YouTube-csatorna sminkelős-beszélgetős vlogsorozatában. Az énekesnő nyíltan mesélt az elmúlt 7 év során történtekről, mind karrier szempontjából, mind pedig a magánéletét és személyiségét illetően.


Tóth Andi hangját az ország hét évvel ezelőtt ismerhette meg az X-Faktor felfedezettje, majd nyerteseként. Az énekesnő akkoriban 15 éves volt, ennyi idősen hagyta ott hazáját- Erdélyt- és családját, hogy felköltözzön Budapestre és karriert építhessen. Sorra érkeztek a megkeresések, majd az átverések és csalódások. Hosszú ideig küzdött pánikrohamokkal, melyeket egy pszichológus segítségével tudott leküzdeni. Két komolyabb párkapcsolaton van túl, melyekben saját bevallása szerint teljesen elvesztette önmagát.

Szerinte ő egyedül, pár nélkül működik jól, így tud csak teljesen önmaga lenni.

Kirívó öltözködése után érdeklődve Lilu azt a választ kapta Anditól, hogy ő csupán úgy öltözködik, ahogy neki tetszik, nem törődik az emberek véleményével, ahogy a bulváréval sem, ugyanis számtalan cikk született már 'Tóth Andi újabb villantásáról'.

A videóban nagyobb betekintést nyerhetsz Tóth Andi bonyolult személyiségébe, karrierútjába és döntései miértjébe.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd az Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

Avianarahl szeretné megállítani az időt

Egy igencsak nem mindennapi és különös dolgot feszegetett a népszerű YouTuber, Avianarahl azaz Evelin Instagram-oldalán követőivel.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!