ValóVilág: Lányok estek egymásnak a villában - ifaktor

A ValóVilág 10 jubileumi évadában az első komolyabb cicaharcot a tegnap esti összefoglalóban láthattuk. Nézőként azt gondolnánk, hogy egy luxusbörtönben töltött pár kellemes hónap, bulikkal és ingyen élettel nem okozhat problémát. VV Virág és Merci azonban már nem bírják egymás társaságát.


Az utóbbi időben megromlani látszik Merci és Virág egykor barátinak mondható kapcsolata és egyre komolyabb veszekedéseknek lehetünk szem és fültanúi. A ValóVilág rajongói a kommentek alapján inkább Mercinek adnak igazat vitáik során.

Tegnap este láthattuk, ahogy a két lány újra egymásnak esett, miközben konfliktusukat szerették volna rendezni. Ez sajnos nem sikerült és még az is előfordulhat, hogy a következő párbaj az övéké lesz.

A részlet ide kattintva látható.

VV Virág véleménye szerint, ez a konfliktus kettejük között már csak azzal oldható meg, ha egyikük távozik a villából, ezért szinte biztos benne, hogy egymás ellen fognak párbajozni a közeljövőben.

A játékosok nehezen mérik fel erőviszonyaikat, hiszen nem látják a közösségi média felületeit, és nem olvassák a nézők és a rajongók kommentjeit. A hozzászólások nagy százaléka inkább Mercit támogatja, így azt gondoljuk a párbajt is ő nyerné kettőjük közül.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd az Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

Gyönyörű helyen nyaral Rubint Rella

Csodaszép helyen nyaral Rubint Rella vőlegényével és barátaival. Képeit látva kimondottan irigyeljük most.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!