Váratlan fordulat: nem számít a TV2 Horváth Tomira - ifaktor
A TV2 egyik legnagyobb és legsikeresebb szuperprodukciója kapcsán adott ki egy közleményt a Borsnak, amelyben világosan tisztázta az énekeshez való viszonyát.


A kereskedelmi csatorna 2021-ben ismét el kívánja indítani a Sztárban Sztár leszek! című tehetségkutatóját, amely a tavalyi évben sikeresnek bizonyult, és amelyben Horváth Tomi, mint mester szerepelt. Úgy tűnik, az idei évben ez másképp lesz...

A csatorna ugyanis a következő közleményt adta ki:

„Egyértelmű volt számunkra, hogy a Sztárban Sztár leszek! következő évadában nem dolgozunk együtt Horváth Tomival. Így a hamarosan kezdődő válogatókon már megújult zsűri várja a jelentkezőket".

A Dancing with the Starsból furcsa körülmények között távozó énekes perrel is fenyegetőzött annak idején a csatornával szemben, de a mostani bejelentés ennek ellenére is váratlan.

Az egyelőre bizonytalan, hogy a többi mester megmarad-e a következő évadra is.

Persze annak tekintetében mindenképpen érdekes a történet, hogy Horváth Tomi mindeddig rendszeres szereplője volt a TV2 szuperprodukcióinak (volt a Sztárban Sztár győztese, a Nagy Duettben is végzett első helyen, nem említve a Dancing with the Starst, vagy a Sztárban Sztár leszek!-et – a szerk.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd be Facebook-oldalunkat!

Friss

A TikTokot alapító cég, a ByteDance felfoghatatlan növekedése 2020-ban

111%-os növekedést produkált a kínai vállalat-óriás.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!