Ambrus Attila teljesen kiakadt a Hal a Tortán-ban - ifaktor
PSGogli7, Szögeczki Ági, Horváth Gréta, Ambrus Attila és Gáspár Győző.
Ambrusnak már a vacsora előtt komoly kétségei voltak abban a tekintetben, hogy mit tudhat PSG Ogli7 a konyhában, és hogy egyáltalán főzött-e már bármikor.


Amikor a vendégsereg megérkezett egy palotának beillő helyszínre – amelyről a házigazda azt mondta nekik, hogy az otthona – már akkor kétségek merültek fel mindenkiben, hogy milyen este elé néznek.

Viszont a lényeg mégiscsak az ételek lettek volna, ám erről javarészt szintén nem a tiktokker gondoskodott. A főzést profi, török séfekkel végeztette, míg ő inkább csak téblábolt közöttük. A vendégek (Gáspár Győző, Szögeczki Ági, Horváth Gréta és Ambrus Attila) elől ezt azonban elhallgatta, sőt már az előételnél jelezte: minden ő készített magától – ezt persze senki nem hitte el.

„Nem szeretem, ha egy 21 éves gyerek, totális ostoba módon azt hiszi, hogy ezt megteheti, éppen ezért nem tudok erről az estéről beszélni, mert semmi nem az volt, amit láttunk"

– mondta Ambrus, majd a pontozásnál hasonlóan nyilatkozott.

„Nem vagyok hajlandó többet erről beszélni. Én nem szeretem, ha madárnak néznek. Ez egy kőkemény átverés volt, pontot se tudok adni, mert nem tudok értékelni."

– fakadt ki Ambrus az értékelésnél.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat!