Tóth Andi állon rúgta táncpartnerét - ifaktor
Tóth Andi egy ablakban ül

Tóth Andi és Andrei Mangra már gőzerővel készülnek a Dancing with the Stars versenyre. Azonban a próbák nem mindig zökkenőmentesek.


Az énekesnő korábban úgy nyilatkozott a Blikknek, hogy több sérülést is szerzett a táncpróbák alatt, de nem ő volt az egyetlen. A kérdésre, hogy jobban érzi-e már magát így felelt:

„Jobban, és szegény Andrei is, akit véletlenül állba rúgtam."

Kettejüknek össze kellett szokniuk, de most már a lány úgy érzi sikeresen haladnak előre.

Andi elmondta továbbá azt is, hogy mit gondol a táncolásról:

„Anyukám szerette volna, ha táncos leszek, de engem nem vonzott ez a része a színpadi létnek. Többek között azért sem, mert nincs táncos alkatom, nagyon megküzdök például a tánctartással."

A lány hozzátette, hogy az sem éppen kedvező körülmény, hogy három éve bokszol, ami egy teljesen ellentétes testtartást igényel. Partnerének sok dolga is van vele:

„Szegény Andrei próbálkozik, vért izzad, hogy megtanítson nekem feszes standard táncos pózokat."

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Ne hagyd ki!