Feng Ya Ou : nem a Sztárban Sztár alatt jöttünk össze - ifaktor
Békefi Viktória és Feng Ya Ou a Sztárban Sztár leszek! című tehetségkutató műsorban ismerkedtek meg, de Ya Ou most bevallotta, hogy nem a forgatások alatt lettek egy pár.


Noha egy közös klippremier volt az apropója annak, hogy az álompár szerepelt a LifeTV Ébredj Velünk című műsorában, azonban elkerülhetetlen volt a TV2 tehetségkutatójában való szereplésük is.

Békefi Viktória, Ya Ou Feng

lifetv.hu

„Megmondjuk őszintén, hogy azért mi odafigyelünk arra, amikor a versenyben voltunk, hogy egyéb dolgokat ne engedjünk be, hanem magunkra figyeljünk. Mindenki azt mondta, hogy sejtette, hogy köztünk van/volt valami, de mi is csak sejtettük. Nem volt olyan, hogy mi a backstage-ben összegabalyodtunk volna, meg ilyenek, hiszen volt elég dolgunk. Valójában az első randink az a műsor után egy héttel volt, de persze kellett hozzá az a néhány hónap, hogy megismerjük egymást és szimpatizáljunk egymással"

– válaszolta Ábel Anita kérdésére Ya Ou.

Az akkoriban - és most is - álompárként emlegetett duó, azóta is teljes harmóniában él és dolgozik, ami a stúdióban is érezhető volt.

„Mondjátok már, hogy szoktatok azért veszekedni is"

– vetette fel egy ponton Ábel Anita.

„Persze, hogy szoktunk, ahogy minden kapcsolatban, de inkább igyekszünk mindig a kapcsolatunk építésével foglalkozni"

– válaszolta Viki és Ya Ou, akik már kapcsolatuk eleje óta együtt is élnek.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd be Facebook-oldalunkat!

Friss

Sebestyén Balázs „megbüfiztette” Vadon Janit

Az ország talán két legszórakoztatóbb figurája, Sebestyén Balázs és Vadon Jani. Együtt képesek bármilyen szituációból hatalmas poént csinálni. Így történt ez most is.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!